Rólunk
Ha mindezek után sem vagy biztos abban, hogy nálunk van-e e helyed, nézd meg fotógalériánkat, ahol – csakúgy mint egész honlapunkon –, Haladó és Mesterkurzust végzett diákjaink kiállítási képeit találod.
Hogy mindenből a legjobbat kaphasd, a Tanoda Fotóiskolában minden témának megvan a saját fotóoktatója. Tanáraink kiválasztásakor nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy ne csak jó fotósok legyenek saját szakterületükön, de képesek legyenek a tudás átadására is.
.jpg)
Fáth Ádám
- A fényképezésben kezdetektől a természetfotózás érdekelt leginkább. Először 2007-ben nyertem egy fotópályázaton, azóta szinte minden évben vannak sikereim. 8 éve szervezek nyaranta fotóstáborokat, több tanítványom is komoly eredményeket tudhat magáénak. Szeretem a letisztult képeket és látásmódot.

Hargitai Dávid
1993-ban kezdtem fotózni. 1996-ban végeztem el a MUOSZ fotóriporter szakát, ezt követően kezdtem el dolgozni fotós ügynökségeknek, hazai heti és havi magazinoknak. 2002-ben kezdtem fotózást tanítani, azóta több száz diák nőtt fel kezeim alatt. A Tanoda Fotóiskolát 2006-ban alapítottam.
.jpg)
Komlós Ádám
Középiskolás korom óta fényképezek. A Budai Rajziskola alkalmazott fotográfus képzése és elsősorban Lisztes Edina "fertőzött meg" a fotóművészettel. Tettem egy kanyart a MUOSZ képzésének keretében a fotóriporterség felé, de hamar rájöttem, hogy hozzám közelebb áll a konceptuális fotó, és ha már munka, akkor a stúdió. Dolgoztam asszisztensként ételfotós mellett, fényképeztem rendezvényen, esküvőn, készítettem divatanyagot, de alapvetően képzőművésznek tartom magam. A fotogram, kemogram és a camera obscura az igazi terep számomra. A fotó mellett festek, rajzolok, és dolgoztam szobrász dekoratőrként többek között Európa legnagyobb édesvízi akváriumrendszerének kivitelezésén.

Szilágyi Stefánia
Az elmúlt 20 év alatt sokféleképpen kipróbálhattam magam. Voltam haditudósító, ételfotós, női magazinok glamúros portréfotósa, de az igazi kedvencemmé a portréfotózás vált. Vágytam rá, hogy a magazinokon kívül legyen lehetőségem civil, családi képek készítésére is. Ma egy olyan fotóstúdiót vezetek, amely régi budapesti műtermekhez hasonlóan elsősorban a családok, portrék fotózására van berendezve. Ez az a terület, amelyről a legszívesebben adom át tudásomat is.
www.szilagyistefi.com
Ványi Ákos
Sajtófotós vagyok. Több, mint tíz éve hivatásos. Embereket fotózom. Dolgoztam és dolgozom a Magyar Nemzetnek, a Story és Best Magazinoknak, az FTC foci szakosztályának, önkormányzati lapoknak, multicégeknek. Szeretem a hivatásom. Szeretem megtapasztalni tanulóink fejlődését, látásmódjuk változását, látni honnan indulnak és hová jutnak.



