Tanoda Fotóiskola Logo

Jogi nyilatkozat és Adatkezelés Tájékoztató

Jogi Nyilatkozat

Ez a nyilatkozat szabályozza a webhely és a rajta szereplő valamennyi anyag Ön általi használatát.

 

  1. Jelen webhelyet (a hozzá hivatkozással kapcsolódó valamennyi webhelyet kizárva) a HD-Perspektíva Kft. (székhely: 11114 Budapest, Fadrusz u. 23) kezeli. A webhely megnyitásával Ön elfogadja, hogy a jelen jogi nyilatkozat kötelezi Önt. Ha nem ért egyet a nyilatkozatban foglaltakkal, ne használja a webhelyet.
  2. Önnek nem áll jogában a webhely egyes részeit kinyomtatni vagy merevlemezre letölteni, és más személyekkel megosztani.
  3. Az Alapítvány előzetes írásbeli jóváhagyása nélkül Önnek tilos: A. kereskedelmi célokra használni a webhelyet, illetve annak bármely részét (vagy ezek másolatát) és/vagy a rajta szereplő logókat, megjelöléseket B. módosítani a webhelyet (vagy annak bármely részét), vagy belefoglalni azt bármilyen más műbe (például nyomtatott dokumentumba, blogba vagy harmadik fél webhelyébe).
  4. A jelen webhely tartalmát a lehető leggondosabban állítottuk össze. A webhely azonban kizárólag tájékoztató jelleggel működik. A HD-Perspektíva Kft. nem garantálja a webhely tartalmának helyességét, naprakészségét és teljességét, sem a webhely megszakítás- és hibamentes működését. A webhelyen szereplő információk egyike sem jelent felhívást befektetésre, nem minősül üzleti ajánlatnak és nem használható alapként semmilyen befektetési döntéshez.
  5. A törvény által megengedett mértékig a HD-Perspektíva Kft. – ideértve vezetőit, önkénteseit és alkalmazottait – ezennel kizár minden felelősséget a webhely Ön általi használata és/vagy ennek eredménye által bármilyen módon, közvetlenül és/vagy közvetetten okozott mindennemű kárért, beleértve, de nem kizárólagossággal a következők által bármilyen módon okozott és/vagy azokból bármilyen módon fakadó károkat: A. az Ön bármiféle tevékenysége, melyre esetleg a webhelyen közzétett információ ösztönözte Önt; B. a webhely használatának lehetetlensége; és C. a webhelyen szereplő bizonyos információk helytelensége, hiányossága vagy elavultsága. 
  6. A webhely tartalmazhat olyan más webhelyekre vonatkozó utalásokat (pl. hivatkozás, banner, gomb), amelyek webhelyünk egy adott szegmenséhez kapcsolódnak. Ez nem jelenti automatikusan azt, hogy a HD-Perspektíva Kft. bármilyen kapcsolata lenne ezekkel a webhelyekkel vagy tulajdonosukkal. Az ilyen webhelyekkel és a rajtuk szereplő információkkal kapcsolatban semmilyen felelősséget nem vállalunk.
  7. Ha Ön bármilyen információt, adatot vagy anyagot küld nekünk, azzel beleegyezik abba, hogy ezt az információt és anyagot tetszésünk szerint, térítésmentesen felhasználhatjuk, és megerősíti azt, hogy ez a használat nem sérti más személyek jogait. Webhelyünk azon részein, ahol a webhely egyéb felhasználói által beküldött információk szerepelnek, a beküldött információkat nem ellenőrizzük, illetve nem kötelességünk az ilyen információk figyelése, és semmilyen felelősséget nem vállalunk az ilyen információkért. Fenntartjuk a jogot arra, hogy bárminemű ilyen információt bármikor, előzetes értesítés nélkül, saját belátásunk szerint szerkesszünk vagy eltávolítsunk webhelyünkről.
  8. Rendezvényeinken, programjaink során kép, hangfelvétel készülhet, melyet honlapunkon közzé tehetünk, azonban azt a jogosult e-mailben történő kérésére azonnal eltávolítunk.
  9. Levelező listánkra való feliratkozás önkéntes. A levelező listáról bárki leiratkozhat a kapott levél alján.

 

Adatkezelési Tájékoztató

 

Általános rendelkezések
A jelen webhelyen keresztül megadott, illetve más forrásból eljuttatott személyes adatok, például név és e-mail cím használata teljes mértékben jelen tájékoztatónak megfelelően történik. Kérjük, figyelmesen olvassa el ezt a tájékoztatót, mielőtt bármilyen információt a rendelkezésünkre bocsátana.

 

A jelen Adatvédelmi Tájékoztató minden olyan személyes információra vonatkozik, amelyet a Tanoda Fotóiskolához a személyes adat jogosultja (érintett) önként eljuttat. Vonatkozik a nem interneten keresztül beérkező információra is, pl.: szerződéskötéskor, egyéb információs csatornán beérkező megkereséskor. A HD-Perspektíva Kft. személyes információt nem gyűjt, azokat csupán a jogosult hozzájárulásával és beleegyezésével a Tanoda Fotóiskola és jogosult közötti kapcsolattartási céljából tart.

 

A honlap megtekintése során automatikusan rögzítésre kerülnek a felhasználó látogatásának kezdő és befejező időpontjai, a böngésző és az operációs rendszer adatai, a felhasználó IP címe, az oldalnak a neve, ahonnan a felhasználó érkezett. Ezek az adatok nincsenek összekapcsolva más személyes adatokkal, kizárólag statisztikai adatok elkészítését és az oldal biztonságos üzemeltetését szolgálják.

 

Az oldal cookie-kat, egyedi látogató azonosítókat használ a látogató számítógépén a zavartalan böngészés érdekében.

 

Hatály
Jelen adatkezelési tájékoztató hatálya a HD-Perspektíva Kft. (székhely: 1113 Budapest, Fadrusz u. 23, továbbiakban Adatkezelő) adatkezelésére terjed ki.

 

Az adatkezelő személye és tevékenysége
Az adatkezelő az érintettek személyes adatait minden esetben az maga kezeli. A Tanoda Fotóiskola üzemeltetője a HD-Perspektíva Kft.

 

Az adatkezelés elvei
A HD-Perspektíva Kft. a jóhiszeműség és tisztesség követelményeinek megfelelően, az érintettekkel együttműködve jár el az adatkezelés során. A HD-Perspektíva Kft. csak a törvényben meghatározott vagy az érintettek által megadott adatokat kezeli. Az Adatkezelő a személyes adatokat az irányadó jogszabályoknak megfelelően kezeli.

 

Az adatkezelés célja
Az adatkezelő személyes adatot kizárólag meghatározott célból kezel, az adatok felvétele és kezelése tisztességesen és törvényesen történik. Csak olyan személyes adat kezelésére kerül sor, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas. A személyes adat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezelhető. Az adatkezelés célja elsősorban:
- kapcsolattartás
- tájékoztatás

 

Az Alapítvány nem használja az adatot kereskedelmi célokra, harmadik fél részére csak a jogosult hozzájárulásával és/vagy törvényben meghatározott kötelezettségeinek teljesítése körében adja át.
 

A kezelt adatok köre
Az Ön „személyes adata” olyan információt vagy információrészletet jelent, amely lehetővé teszi az Önnel való kapcsolattartást. Jellemzően ideértjük az olyan információkat, mint neve, e-mail címe, e-mail címe és telefonszáma; de más fajta információt is jelenthet, mint például az IP címe.
- az érintett által megkeresésében megadott adatok (e-mail cím, név, telefonszám)
- számla kiállításához szükséges adatok

 

Az adatkezelés módja
Az adatokat a HD-Perspektíva Kft. számítógépén tárolja, melyhez kizárólagos hozzáféréssel és a személyes adatok kezeléséhez jogosultsággal a HD-Perspektíva Kft. képviselője, alapítója és az általuk meghatalmazott munkatársnak van lehetősége.

 

Az adatok forrása, azok továbbítása
Az adatszolgáltatás minden esetben önkéntes, azaz az érintett szabadon dönthet arról, hogy megadja-e a kért személyes adatát.

 

A HD-Perspektíva Kft. személyes információt nem gyűjt, azokat csupán a jogosult hozzájárulásával és beleegyezésével a Tanoda Fotóiskola és jogosult közötti kapcsolattartási és olyan célokra használja, melyekre az adat jogosultja felhatalmazást ad. A HD-Perspektíva Kft. nem használja az adatot kereskedelmi célokra, harmadik fél részére csak a jogosult hozzájárulásával és/vagy törvényben meghatározott kötelezettségeinek teljesítése körében adja át. A legtöbb esetben, kifejezetten kérjük ez utóbbiakhoz való hozzájárulását, de néhány esetben, hozzájárulására tetteiből és a viselkedéséből következtetünk. További hozzájárulását kérhetjük, amennyiben személyes adatait olyan célokra kell felhasználnunk, amelyekre nem vonatkozik ez az Adatkezelési Tájékoztató. Nem köteles hozzájárulását adni, de ha úgy dönt, hogy nem teszi meg, bizonyos tevékenységekben részvétele korlátozott lehet. Ha megadja további hozzájárulását, annak a hozzájárulásnak feltételei lesznek érvényesek, amennyiben ellentmondásban állnak ennek az Adatkezelési Tájékoztatónak a feltételeivel.

 

Adatbiztonság
Az Adatkezelő gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek az irányadó jogszabályok, adat- és titokvédelmi szabályok teljesüléséhez szükségesek. Az Adatkezelő az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technikai megváltozásából eredő hozzáférhetetlenné válás ellen. Az Adatkezelő az általa kezelt adatokat az irányadó jogszabályoknak megfelelően tartja nyilván, biztosítva, hogy az adatokat csak azok ismerhessék meg, akiknek erre az Adatkezelő érdekkörében az Adatkezelővel fennálló jogviszonyuk során feladataik ellátása érdekében szükséges.

 

Adatkezelés időtartama
Az Adatkezelő a személyes adatot törli, ha

 

a) kezelése jogellenes; Amennyiben kiderül, hogy az adatok kezelése jogellenesen történik, az Adatkezelő a törlést haladéktalanul végrehajtja.

b) az érintett kéri (a jogszabályon alapuló adatkezelések kivételével); Az érintett önkéntes hozzájárulása alapján kezelt adatok törlését az érintett kérheti. Ez esetben az Adatkezelő az adatokat törli.

c) az adat hiányos vagy téves – és ez az állapot jogszerűen nem orvosolható –, feltéve, hogy a törlést törvény nem zárja ki;

d) az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt; Mivel az érintett részére az Adatkezelő folyamatos szolgáltatást nyújt, a felek kapcsolata időhatárhoz nem kötött. Mindezek alapján – az érintett kérésének hiányában – az Adatkezelő mindaddig kezeli az adatokat, amíg az Adatkezelő és az érintett közötti kapcsolat fennáll, és ameddig az adatkezelő az érintett számára szolgáltatást nyújthat. Minden egyéb adatot az Adatkezelő töröl, ha nyilvánvaló, hogy az adatok felhasználására a jövőben nem kerül sor, vagyis az adatkezelés célja megszűnt.

e) azt a bíróság vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elrendelte Amennyiben bíróság vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság jogerősen elrendeli az adatok törlését, a törlést az Adatkezelő végrehajtja.

 

Törlés helyett az Adatkezelő – az érintett tájékoztatása mellett – zárolja a személyes adatot, ha az érintett ezt kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené az érintett jogos érdekeit. Az így zárolt személyes adat kizárólag addig kezelhető, ameddig fennáll az az adatkezelési cél, amely a személyes adat törlését kizárta. Az Adatkezelő megjelöli az általa kezelt személyes adatot, ha az érintett vitatja annak helyességét vagy pontosságát, de a vitatott személyes adat helytelensége vagy pontatlansága nem állapítható meg egyértelműen. A jogszabály által elrendelt adatkezelések esetében az adatok törlésére a jogszabály rendelkezése az irányadó. A törlés esetén az Adatkezelő az adatokat személyazonosításra alkalmatlanná teszi. Amennyiben jogszabály azt előírja, az Adatkezelő a személyes adatot tartalmazó adathordozót megsemmisíti.

 

Az érintettek jogai és érvényesítésük
A HD-Perspektíva Kft. az érintettet a kapcsolatfelvétellel egyidejűleg tájékoztatja az adatok kezeléséről. Az érintett emellett bármikor jogosult arra, hogy az adatkezelésről tájékoztatást kérjen. Az érintett kérelmére a HD-Perspektíva Kft. / Tanoda Fotóiskola tájékoztatást ad az érintett általa kezelt, illetve az általa vagy rendelkezése szerint megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adatairól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, az adatvédelmi incidens körülményeiről, hatásairól és az elhárítására megtett intézkedésekről, továbbá – az érintett személyes adatainak továbbítása esetén – az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről. Az Adatkezelő köteles a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 25 napon belül, közérthető formában, az érintett erre irányuló kérelmére írásban megadni a tájékoztatást. A tájékoztatás ingyenes, ha a tájékoztatást kérő a folyó évben azonos adatkörre vonatkozóan tájékoztatási kérelmet még nem nyújtott be. Egyéb esetekben költségtérítés állapítható meg. A már megfizetett költségtérítést vissza kell téríteni, ha az adatokat jogellenesen kezelték, vagy a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett. Az érintett kérheti, hogy a tévesen szereplő személyes adatát az Adatkezelő helyesbítse. Abban az esetben, ha a helyesbítendő adatok alapján rendszeres adatszolgáltatás történik, az Adatkezelő szükség esetén a helyesbítésről tájékoztatja az adatszolgáltatás címzettjét, illetve az érintett figyelmét felhívja arra, hogy a helyesbítést más adatkezelőnél is kezdeményeznie kell. Az érintett a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével kérheti a személyes adatai törlését. Az Adatkezelő az érintettet a törlésről tájékoztatja. Az érintett az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben (a továbbiakban: Infotv.) meghatározottak szerint tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen. Az érintett tájékoztatás, helyesbítés, törlés iránti kérelmét előterjesztheti írásban, az Adatkezelő székhelyére, telephelyé- re címzett levélben, vagy az Adatkezelőnek küldött e-mailben. Ha az adatkezelő az érintett helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelmét nem teljesíti, a kérelem kézhezvételét követő 25 napon belül írásban közli a helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelem elutasításának indokait. A helyesbítés, törlés vagy zárolás iránti kérelem elutasítása esetén az adatkezelő tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

 

Az érintett panaszával fordulhat közvetlenül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.; telefon: +36-1-391-1400; e-ma- il: ugyfelszolgalat@naih.hu; honlap: www.naih.hu) is. Az érintett jogosult jogainak megsértése esetén az Infotv. 22. § (1) bekezdése alapján bírósághoz fordulni. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az érintett választása szerint – az érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. Az Adatkezelő kérésre az érintettet részletesen tájékoztatja a jogorvoslat lehetőségéről és eszközeiről.

 

Fenntartjuk a jogot a jelen dokumentumban foglaltak előzetes értesítés nélküli módosítására akár a jogi nyilatkozat, akár az adatkezelési tájékoztató vagy azok egyidejű és megváltoztatására a jövőben, melyről jelen weboldalon való közzététel útján nyújtunk tájékoztatást.

 

Kapcsolatfelvétel: hargitai.david@tanodafotoiskola.hu

 

Tanoda Fotóiskola – 2018. május 21.